A fájdalomcsillapítás története

Hipokratesz óta tudjuk, hogy a betegek gyógyítókhoz fordulásának leggyakoribb oka a fájdalom. A modern orvostudományban egyre nagyobb hangsúlyt kap ugyan az oki terápia, de örökre elsőrendűen fontos szempont marad a beteg aktuális fájdalmának csillapítása.

Hogy az ősember hogyan csillapította fájdalmát azt senki nem tudhatja, de valószínűleg hamar felfedezte a hűtés hatékonyságát. A fizikai fájdalom enyhítésére először természetes gyógymódokat alkalmaztak az emberek hűtőborogatásokat, hűtőfürdőket mára legrégebbi orvosi könyvek szerzői is javasoltak a gyógynövények alkalmazása mellett. Később kimutatták és kivonták a gyógynövények hatóanyagait, és elkészültek az első fájdalomcsillapító gyógyszerek. Kezdetben az eredeti formában használták ezeket így pl. a morfint is, majd következtek a félszintetikus és a szintetikus származékok.

Több mint 100 éve már, hogy megjelentek a szalicilok, ezen belül az aszpirin. Ebből a gyógyszerkörből fejlődött ki a gyulladásgátlók nem-szteroid csoportja. A szalicilokat ma már azért nem használjuk gyulladáscsökkentőkként a reumatológiában, mert ezt a hatást kizárólag rendkívül nagy adaggal lehet elérni, ez pedig a mellékhatásprofilt tekintve nem előnyös. Kis dózisban kifejtett fájdalomcsillapító hatásuk miatt azonban máig népszerűek.

Jelentős felfedezést képeztek a komoly gyulladás esetén is adható non-szteroid gyulladáscsökkentők, azonban egy kis üröm vegyült az örömbe, mikor felfedezték ezen szerek gasztrointesztinális mellékhatásait. Gyomorvédő szerek együttes adásával valamelyest enyhíteni lehet a gyakran jelentkező gyomor-és bélrendszeri tüneteket Ezt követően rájöttek a kutatók, hogy a nem-szteroid gyulladáscsökkentők kétféle enzimet (Cox1 , Cox2) blokkolnak, és beköszöntött a szelektív Cox-gátlók korszaka. Később felfedezték, hogy a szelektív szernek nemcsak előnye van. A hatékonyságuk ugyan jó, ám sok esetben nem éri el az igazán erős nem szelektív készítmények hatását. A fő probléma azonban a más típusú mellékhatások — elsősorban a kardiovaszkuláris mellékhatások, miatt adódott. Az orvostudomány mai állása szerint lehetőleg olyan szereket érdemes választani, amelyek nem növelik túlságosan sem a gasztrointesztinális, sem a szív- és érrendszeri kockázatot Ez alól azok a betegek képeznek kivételt, akik az egyik rizikófaktorral szemben különösen veszélyeztetettek. A jó választása páciens egyéni állapotán múlik. Összefoglalóan: a non-szteroid gyulladáscsökkentők hatásos fájdalomcsillapítók, ezért nagyon népszerűek, de számos mellékhatásuk miatta lehető leg­rövidebb ideig célszerű ezeket alkalmazni.

A paracetamol felfedezése után szintén hamar híressé vált. A hatóanyagból készített gyógyszerek recept nélkül kaphatóak, szokásos dózisban nem okoznak mellékhatást, de miután a paracetamol hatása viszonylag enyhe, ráadásul különböző formákban kerül piacra és a betegek nem mindig tudják, hogy ugyanazt a hatóanyagot veszik magukhoz egy órán belül többedszerre, könnyen túladagolják maguknak, és ez akár májuk tönkretételéhez vezethet.

A szteroidok nagy előnye, hogy igen hatékonyak és viszonylag olcsók, ám számtalan mellékhatásuk miatt mégis vigyázni kell adagolásukkal. Rövid ideig adva bizonyos esetekben máig pótolhatatlan. Fontos a megfelelő gyógyszerforma kiválasztása is.

A különböző fájdalomcsillapító kenőcsöknek sem kellett sok idő megjelenésük után, hogy valamennyi házipatikában állandó helyük legyen a polcon. A tubusok tartalma kiegészítő terápiaként alkalmazható, elsősorban a nem mélyen fekvő izmok és ízületek lokális kezelésére.

Az ópiátok gyenge, középerős változatát nem kell kábítószerként felírni, az erős hatású készítményeket azonban igen. Sokat elárul a korszerű termékekről, hogy Fazekas Gábor szerint nem megfelelő a „kábítószer" kifejezés, mert a manapság használatos szerek már nem tompítják el a páciens tudatát. Ennek megfelelően az erős, más hatóanyaggal nem csillapítható fájdalmakra kiválóan alkalmazhatóak olyan esetekben is, mikor fontos szempont a tudat tisztán tartása. A gyenge ópiátok közül a szakértő kiemelte a tramadolt, mert időnként viták lángolnak fel körülötte. Néhány orvos szerint ez a szer felesleges, mert— amennyiben súlyos fájdalommal állunk szemben — érdemes erősebb ópiátot alkalmazni—, ha azonban nem olyan erős a fájdalom, miért ne választhatnánk a fentebb felsorolt hatóanyagok közül. A Magyarországi Fájdalom Társaság elnöke szerint azonban fontos színfolt a tramadol a fájdalomcsillapító palettán, hiszen szükség lehet rá például abban az esetben, amikor non-szteroid fájdalomcsillapítót nem adhatunk, mert azok mellékhatás-profilja valaki számára ellenjavallott.

Valamennyi fájdalomcsillapítóra igaz, hogy kiválasztásukkor és adagolásukkor egyebek mellett az adott dózis hatás-időtartamát is figyelembe kell venni — a példánál maradva: a tramadol nem retard változata hat óráig hat így egy nap négyet kell adni a tartós fájdalomcsillapítás érdekében.

A fájdalomcsillapítók egyik fejlesztési iránya napjainkban tehát a különböző, egyes elemeinél összességében hatásosabb kombinációk kialakítása, a meglévő gyógyszerek mellékhatásprofiljának javítása, valamint egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a kutatók arra is, hogy a gyógyszer kiszerelési formája felhasználóbarát legyen, igazodjon a betegek co-morbiditásához és comliance-éhez. Ennek megfelelően jelennek meg a piacon a pezsgőtablettás és a tapaszos változatok a hagyományos tabletták, infúziók és injekciók mellett. Általánosan elmondható továbbá, hogy megszaporodtak a tartós hatású szerek. A változó orvosi szemléletből, és a betegségek hátterére vonatkozó kutatásokból adódóan is történnek új felfedezések. Ilyen pl., hogy bizonyos típusú fájdalmakra (centralis jellegű, pl. fantomfájdalom) nem fájdalomcsillapítókat, hanem az antidepresszánsok és az antiepileptikumok közül az erre alkalmas vegyületeket adják. Az újabb kutatások egy része a természetben is jelenlévő anyagok felhasználásával készült szerek felé irányul, magyar vonatkozása miatt érdemes ezek közül kiemelni a Szegedről indult felfedezést, melynek során a paprikában is megtalálható kapszaicin hatóanyagot fejlesztették gyógyszerré. A transzdermális tapasz nem diabéteszes mononeuropátiás fájdalmakban adható.

Hipokratesz óta tudjuk, hogy a betegek gyógyítókhoz fordulásának leggyakoribb oka a fájdalom. A modern orvostudományban egyre nagyobb hangsúlyt kap az oki terápia, mind az operatív, mind a konzervatív medicinában. Elsőrendűen fontos szempont, hogy az egyre magasabb szintű gyógyítás mellett az orvosok a fájdalomcsillapítás területén is a legkorszerűbb lehetőségeket alkalmazzák, esküjüknek megfelelően. Intő jelként szolgáljanak Albert Schweítzer szavai „a fájdalom nagyobb úr a halálnál is, mert léteznek olyan szörnyű kínok, amelyek miatt emberek öngyilkosak lesznek". 

(Radnai, Magyar Orvos)